Kinek ajánlható ez a program:

  • Ez az Egyéni Program elsősorban olyan pároknak ajánlható, akik a gyermekszülést és a gyermekvállalást tudatosan és egy szeretettel telibb módon szeretnék megélni, nem csupán a gyermeknemzés és a szülés fizikai részére helyezve a hangsúlyt.
  • Igen hatékony segítséget hozhat azoknak az életében, akik gyermektervezése valamilyen oknál fogva nem járt sikerrel (pl. egyáltalán nem sikerült a fogantatás, vagy elvetélt az anya, esetleg halva-születés történt).
  • Segíthet a szülés közbeni és utáni trauma következtében hezitáló pároknak, hogy terápiák segítségével feloldja a lelki sebeket és azután elősegítse a gyermekvállalási kedvet, olyan szülőknél is akiknek esetleg beteg gyermeke született.
  • Az Adúla olyan szülők számára is segíti az “érkezés”, illetve a születés előtti kapcsolatot kialakítani a babával, akik örökbefogadást terveznek, így a leendő szülő-gyermek kapcsolat sokkal kiegyensúlyozottabb lesz. A szülők is és a baba is tudni és érezni fogja, hogy mind a két fél valódi választása alapján lettek egy család.
  • A spirituális bába (Adúla) segít feltárni a fogantatás nehézségének lelki okait és a tudatos, gyermektervezés lehetőségeit is megmutatja.
  • Egyéni speciális “munkaprogramot” állít össze a szülőknek, mely a kezdetektől a születés utáni időszakig segíti a folyamatot mind fizikai, mind lelki, mind spirituális szinten.

A születés nem csupán egy orvosi- és fizikai tapasztalat, hanem egy csodálatos lelki folyamat is, melynek során lehetővé válik egy lélek biológiai testben való megtestesülése.

A DreamWalker Tudatos Babatervezési és Születési Program általában a fogantatás előtt kezdődik (gyakran csak később) és a születés után több hónapig folytatódik. Ez egy új formája a spirituális, lelki bábáskodásnak, a spirituális szülészetnek. A DreamWalker Születés Segítő, vagy vezető, hivatalos nevén Adúla, segít a szülőknek egy mélyebb és tudatosabb kapcsolatot kialakítani leendő kisbabájukkal és a baba energiájával, a tényleges megszületés előtt. Egy “Adúla” megtanítja a szülőket, hogyan kommunikáljanak non-verbálisan a babával és hogyan értsék meg a szükségleteit és érzéseit úgy a születés előtt, mint a születés után.

A Programnak köszönhetően nagyobb arányú a fogantatási és terhességi folyamat sikeressége. Maga a szülési folyamat is zökkenő mentesebben és lelki, spirituális komplexitásával együtt tud lezajlani. Az Adúla közreműködésével kialakított, baba és szülők közti kapcsolat (összeköttetés), csökkenti, vagy teljesen megszünteti a fizikai születési folyamat során általában tapasztalható traumát mind az anyánál és az apánál, mind a gyermeknél. Ez az előzetes kapcsolat és a folyamatos kommunikáció, valamint a trimeszterenként eltérő típusú Tudatos Légzés gyakorlása segíti és biztosítja, hogy a baba egészségesen szülessen. Az Adúla segítő szolgáltatása különbözik a Dúla munkájától, melynek fő hangsúlya a fizikai születési folyamatra esik. Az Adúla, tehát egyfajta „Spirituális Dúla”-nak is nevezhető.

Előnye lehet még DreamWalker Tudatos Babatervezési és Születési Programnak, hogy az Adúla segíti a szülőket a terhesség alatt növelni a termékenységi rátát és csökkenteni a császármetszések szükségességét, valamint a szülés alatti gyógyszerek és fájdalomcsillapítók mennyiségét, lecsökkenteni mindkét szülő szorongását, félelmét és a nagyarányú szülés utáni depresszió előfordulását. A baba egészségesebb és boldogabb lesz és ami a legfontosabb, a gyerekek tudni fogják, hogy őket szeretik és tudatosan választották.

(Thomázy Tímea – 2009. április 30.)


Egyéni konzultációs időpont egyeztetése az alábbi elérhetőségeken:

Thomázy Tímea
Hivatalos Crimson Circle terapeuta és mentor tanár
Email: timea.thomazy@eletkozpont.com
Web: www.eletkozpont.com
Telefon: +36-20/32-23-271

Bővebb információt itt olvashat még a DreamWalker Születés Iskoláról, illetve a DreamWalker Születés segítő (spirituális bába – Adúla) képzésről itt.

Képek:
1. A hét képe 15. “Életünk értelme” Forrás: www.cogito.blog.hu
2. Linnea Lenkus: New Born Forrás: http://www.linnealenkus.com
3. Forrás: www.thesecret.hu;
4. Anthony Butkovich Forrás: www.abartist.com

Ismertető videó a DreamWalker Születésről:

Megjegyzés: Előfordulhat,  a magyar nyelvű felirat megjelenéséhez, a video elindítása után rá kell klikkelni a lejátszó “Captions” gombjára (jobb alsó sarok, balról a második gomb) ki kell választani a magyar nyelvet is és engedélyezni kell.