Bejegyzés

Ez nem igazán a szexről szól

Nyomtatás Letöltés PDF-ben

Geoffrey_Hoppe

Írta: Geoffrey Hoppe

(Az angol Shaumbra Hírlevélben  jelent meg 2010. októberében)

Magával ragadó főcím, nemde? A “Szex” szónak van egy bizonyos varázsa. Csak maga a szó, már önmagában is provokatív és csábító. Tudom mivel ma reggel, amikor bekapcsoltam a számítógépem és végignéztem a CNN News-s oldalát, elég sok főcímet és fotót vettem észre, ami hallgatólagosan a szexről szólt.

Például ott van, hogy Brett Favre, a Mineszotai Vikingek hátvédje nagy szexbotrányba keveredett. Ő volt a példaképem, amikor a csapatomban játszott – a Green Bay-i Csomagolók csapatában – de kiesett a kegyeimből, amikor elhagyta a Green Bay-t és átment a másik rivális vezető-csapathoz, a Minnesotához. Most pedig azzal vádolják, hogy erkölcstelen üzeneteket és fényképeket küld a péniszéről (a CNN-es sztoriban a pénisz szót használták, úgyhogy azt hiszem rendben van, ha itt is azt használom) egy szép fiatal női riporter számára. Ez a végét jelentheti a 18 éves házasságának és a magas színvonalú szakmai karrierjének is, nem azért mert kénytelen lesz lemondani ezekről a dolgokról, hanem azért mert most elkapta a szexuális energia vírus és ez nagymértékben csökkenteni fogja a hatékonyságát a játéktéren és valószínűleg otthon is. (Azt hiszem a Green Bay-nél kellett volna maradnia… akkor mindez nem történt volna meg.)

Számos egyéb cikk és banner hirdetés is a CNN oldalán rendkívül sokatmondó, ha nem is égbekiáltóan és határozottan a szexről szól. És most nem a szent hieros gamos-féle szexről beszélek, hanem ez egy trágár, alacsony vibrációjú és energia-táplálkozó típusú szex, mely az alábbi lényeges dolgot juttatta eszembe: A Bíbor Kör (Crimson Circle) oktatói hírújságjának legutóbbi számban a Tudatosság Inspirálása címmel megjelent cikkem, a  minősített oktatók fontos szerepéről szólt. Ők azok, akik az egész világon eljuttatják, elviszik az emberekhez a Bíbor Kör (Crimson Circle) alapinformációit. Minden hétvégén van oktatók által tartott tanfolyam, melyet a világ valamely pontján vezetnek le. A Bíbor Kör (Crimson Circle) tanárok sokkal többek, mint egyszerű oktatók – ők egyben a Felébredés Segítői is. Biztonságos energiát teremtenek a diákjaik számára, hogy megtapasztalhassák a Tóbiás és Adamus Saint-Germain által kínált életet-megváltoztató, információkat.

A tanfolyamok közül valamennyi elérhető tanárok segítségével, beleértve a DreamWlaker trilógiát (Halál, Születés és Megvilágosodás – és most már az Élet is – a fordító megjegyzése), az Aspektológia és a Synchrotize. Úgy gondolom, hogy Tóbiás Szexuális Energiák Iskolája (Sexual Energies School – SES) a legalapvetőbb, az alapvető tanfolyamok közül. Bárki, aki Bíbor Kör (Crimson Circle) oktatóvá szeretne válni, még mielőtt bármelyik tanfolyam oktatói képzésén részt venne, el kell végeznie a SES-t. Még talán olyan messzire is elmennék, hogy azt mondjam, hogy minden Shaumbrának erősen fontolóra kellene vennie azt, hogy elmegy SES-re, mielőtt tovább menne a saját felébredési útján.

SES ImageA SES nem igazán a szexről szól. Az önmagad egy igen szent szintű szeretetéről szól. A maszkulin/feminin aspektusaid integrálásáról szól. A SES lehetővé teszi az alapvető energiák megértését, melyek eónokkal ezelőtt szétválasztódtak és azt, hogy miként hozhatók vissza újra az egység(esség)be, egy egyéni és személyes szinten.

A SES egy igen gyakorlatias szinten tanít a szexuális energia vírusról. Tóbiás szerint, ez a vírus okozta az egyensúlytalanságot a tudatosságban. Senki és semmi sem birtokolja, vagy irányítja. Ez nem egy összeesküvés, vagy valamilyen baljós üzelmek része, és még csak nem is a “sötét oldalról”, vagy az aspektusainktól érkezik. Sok szempontból olyan, mint egy influenza, vagy a nátha vírus. Egyik emberről a másikra, megkülönböztetés nélkül megy át (terjed). Ellopja az energiát és végső soron megfosztja az adott személyt az élet-örömétől.

Tóbiás betekintést nyújt abba, hogyan engedhetitek el a vírust az életetekből, hogyan szabadulhattok meg tőle. Úgy hívják Aliyah – ami véletlenül héber nyelven azt jelenti, “hazatérés”. Az Aliyah, az a visszatérésről szól, az önmagadon belüli Ön-szeretet helyére való visszatérésről. Az Aliyah egy igen személyes tapasztalás. Halottam néhány Shaumbrát, akik nem végeztek SES-t és megvitatták az észrevételeiket az Aliyah-ról, de sajnálatos módon, mivel ez egy személyes tapasztalat, dacol a leírással.

Tóbiás azt mondta, hogy ez volt az egyetlen módja, amiről tudott, hogy megszabadulhasson valaki a tudatossági vírustól. Ő persze ezzel utalt a teljes mértékű és feltételek nélküli ön-szeretetre. Nincs szükséged arra, hogy elvégezd a SES-t ahhoz, hogy ezt megtedd, de a tanfolyam biztosítja a biztonságos és szent teret és professzionális iránymutatást nyújt, amelyben sok felmerülő kérdéssel foglalkozik. A Bíbor Kör (Crimson Circle) tanárok képzettek és tapasztaltak abban, hogy miként kezeljék a vírussal kapcsolatos kihívásokat.

Még a biztonságos iskolai környezetben is kihívásokkal teli lehet a SES. A tanárok arról számoltak be, hogy már napokkal a tanfolyam előtt az energiák elkezdenek mozgolódni. Ez olyan dolgokra van hatással, mint az érzelmek, étkezési és alvási szokások, elektronikai dolgok és még az olyan dolgokra is, hogy a diákok fizikailag eljussanak a tanfolyamra. A tanfolyam első, vagy második napján egyértelműen vannak nehéz érzések. Más szavakkal, ez nem feltétlenül egy mosolyra fakasztó, jó érzéseket keltő hétvége. Azonban a hétvége végére, a legtöbb diák mély személyes felismerésekhez jut, mely később személyes átalakulássá válik(változik). A SES tanfolyamok után, a diákok által visszaküldött felmérések több, mint 65% arról számol be, hogy a SES tanfolyam életet-megváltoztató rendezvény.

Egy további véletlen, mely velem történt meg, amikor a Bíbor Kör (Crimson Circle) angol nyelvű fórumára mentem, hogy máshol is ellenőrizzem ezt. Észrevettem, hogy a legutóbbi hozzászólás témája a SES-ről szólt! A topik szerzője azt a kérdéset tette fel, hogy: “Milyenek az emberek tapasztalatai a SES-el kapcsolatban? Elsősorban azt szeretném látni, hogy az emberek hova esnek a jó-tól/és az élvezetestől/a tanulságostól, a feltétlenül szükségesig / a megváltoztatta az életemet-ig / a számomra felébredést okozott-ig, stb. skálán.” Itt van néhány Shaumbra válasz a SES-ről:

CCNewsletter_2010_oct_image2

“Teljesen elengedhetetlen, megváltoztatta az életemet…” 

“Alapvető megértés.”

“Én valóban azt hiszem, hogy ennek KÖTELEZŐNEK kellene lennie minden ember számára. Hihetetlen mennyi minden van benne, egy teljesen új világ.”

“A SES mindenki számára életet-megváltoztató. Több SES tanfolyamot tartottam, tanítottam már és egy csodálatos élmény, természetesen tanítani is. Ez egy olyan tanfolyam, amit minden embernek el kellene végeznie, hiszen minden emberre hatással van a vírus. Azok számára, akiknek úgy tűnik, hogy sohasem lesz meg rá a pénzük, ez az életükben tevékenykedő vírus műve és természetesen az áldozat aspektusuké, mely távol tartja őket attól, hogy elvégezzék ezt a tanfolyamot. Linda számos Shoudban kijelentette [a Geoff és Linda rádióműsor alatt is], hogy rengeteg Shaumbra Intézet tanár van, akik hajlandók utazni is azért, hogy ezeket a tanfolyamokat tanítsák. Mindössze annyit kell tenned, hogy hagyj egy üzenetet itt, a fórum üzenőfalán és lesz legalább egy tanár (SES esetén kettő – a fordító megjegyzése), aki eljuttatja hozzád.”

Vagy, ahogy a feleségem Linda oly megfelelően kijelentette: “A SES elvégzése után, soha sem fogod ugyan úgy látni az életet.”

Mellékesen mondva gyorsan megjegyezném, hogy Linda és én, csütörtökön november 11.-én (11-11) tartjuk egy órás internetes beszélgetős műsorunkat a Global Teleclass-on, melynek címe az “Energia Vámpírok.” A Global Teleclass a rendszeres Shaumbrákon túl, más hallgatósághoz is eljut, így ez egy remek alkalom lesz arra, hogy a laikusok szempontból is beszéljünk a SES-ről. (A szerkesztő megjegyzése: Az angol nyelvű Energia Vámpírok” felvétel ingyenesen letölthető a Crimson Circle Webáruházból.)

És végső megjegyzésként, szeretném megköszönni Tóbiásnak, hogy átadta nekünk (mindannyiunknak) ezt az anyagot. Egy fontos változást hozott az életembe és annak, a közel 2.000 Shaumbrának az életébe, akik elvégezték ezt a tanfolyamot.

Magyar fordítás: Thomázy Tímea ©2014

Eredeti angol nyelvű forrás: Crimson Circle – 2010. október