Nem kell több tanfolyam!

Azaz, hogy végeztem a Crimson Circle tanfolyamainak oktatójaként …

Lutz Nullmeyer Lutz Nullmeyer tollából

Fordította: Thomázy Tímea

A 2014. augusztusi Shaumbra Magazineban került publikálásra.

Talán te is úgy gondolkodsz, ahogy én egy pár évvel ezelőtt, hogy: „Nem kell több tanfolyam!” A saját spirituális utamat jártam már több éve. Részt vettem számos, különböző témájú tanfolyamon és tréningen, rengeteg spirituális könyvet kiolvastam és így tovább. Azonban most világosan úgy éreztem, hogy „Elég! Végeztem! Nincs szükségem több tanfolyamra! ”Még mindig követtem a Shoudokat, minden egyes hónapban, amikor pedig lehetőségem volt rá az élő közvetítést és utána általában még a fordítást is elolvastam. Elegendő információ volt a Soudokban, melyeket Tóbiás és Adamus nyújtott. Nem volt szükség több tanfolyamra. Egyébként a feleségem, Sigrid is hasonlóképpen érzett ezzel kapcsolatban, amikor nyolc évvel ezelőtt, először találkoztunk. Elég boldogok voltunk, nem csak azért mert megoszthattuk a szeretetünket egymással, hanem azért is, hogy Shaumbrák vagyunk.

Majd aztuán mi mindketten megtapasztaltunk valamit, ami megváltoztatta a véleményünket. Mindez akkor kezdődött, amikor Geoff és Linda 2010-ben egy könyvbemutató turnét tartott Európában. Az egyik rendezvény csupán egy óra autózásnyira volt onnan, ahol élünk. Azt gondoltam, hogy „Hát ez nincs is messze és talán érdekes lehet Geoffot és Lindát élőben is látni – és persze Adamust. Lehet hogy a nyelvvel lesznek kisebb problémák ugyan, de bizonyára képes leszek a főbb témákat megérteni. Elmegyek!” Sigrid is csatlakozott hozzám.

A rendezvényt egy hotelben tartották. Abban a pillanatban, ahogy beléptünk a terembe éreztem és élveztem, hogy abban a speciális energiában lehetek. Adamus élő csatornázása pedig, igazán kiemelkedő élmény volt. Amikor Geoff a végén említette, hogy még van három szabad hely a következő tanfolyamra a Mentális Egyensúlytalanságról, már tudtam, hogy részt akarok venni. Ezt a rendezvényt speciális szakmai hátterű embereknek szánták. Nem mindenkinek szólt, de abban a pillanatban tudtam, hogy menni akarok. Sigrid is úgy érezte, hogy már nagyon sokat készült rá.

Csak, hogy rövidre fogjam, elfogadták a jelentkezésünket erre a tanfolyamra és élveztük az újabb különleges élményt. Végül Adamus egyértelműen kinyilatkoztatta minden résztvevő számára, hogy: Ha mi terapeutaként (facilitátorként) akarunk dolgozni, akkor ő igen erősen javasolja a Szexuális Energiák Iskola (SES) elvégzését, mely csatornázott tananyagot Tóbiás adta át. Meglepő módon, még ez is jó érzésekkel töltött el és valójában mindkettőnket. Tehát elhatároztuk, hogy „elvégezzük a SES-t!” Óh, “és ez minden! Ez lesz a leges legutolsó tanfolyamunk.”

Mi nem számítottunk arra, hogy azzal hogy részt veszünk a Szexuális Energiák Iskolában, az valójában meg fogja változtatni mind a véleményünket, mind az életünket. Számunkra, Németországban elég ritka dolog, hogy túlzásokat alkalmazzunk és olyan kifejezéseket használjunk, mint az „életet megváltoztató”. Amikor mi azt mondjuk valamire, hogy „jó”, az azt jelenti, hogy jó és még inkább, hogy „nagyon jó” – ez a legjobb minősítés, amit a németek használni szoktak. De, megtapasztalva a SES-t kiderült, hogy az valójában egy életet megváltoztató élmény.

Mi tette annyira különlegessé? Először is, én valójában mélyen belemerültem az energiákba. Ez a suli, sokkal inkább az érzésekről és a a megérzésekről szólt, mint az elmével történő megértésről. Noha rengeteg információ van az iskola egyes anyagaiban, van egy intenzív energetikai folyamat, amely a tanfolyam alatt bontakozik ki és amely egy mély személyes tapasztalást tesz lehetővé, egy sokkal mélyebb tapasztalást, mint amit szavakkal ki lehet fejezni. Nagyon intenzív és hasznos volt. Tapasztalataink messze túlszárnyaltak azon, amit mi bármikor is elvártunk volna. Ez valójában egy Új Energiás tanfolyam volt. Az életünk – még házaspárként is – annyira pozitív módon megváltozott azóta.

Most már értem, hogy Adamus miért javasolta a SES-t, bár ő is megemlítette itt-ott, hogy nincs szükség további tanfolyamokra, tanulásra, stb. Rövidesen egyre kíváncsibbak lettünk más Crimson Circle (Bíbor Kör) tanfolyamokra, mint pl. az Aspektológia, DreamWalker Halál-járás, DreamWalker születés. A jó dolog a döntéshozatalban és a szuverén létben az, hogy mindig lehet újabb döntést hozni. Ha úgy érzed, hogy jó valami – akkor tegyél érte! És ez az, amit Sigrid és én tettünk – kidobtuk a „Nem kell több tanfolyam!”-ot és úgy döntöttünk, hogy inkább megajándékozzuk magunkat még több ilyen Tóbiás és Adamus csatornázást tartalmazó iskolával és tanfolyammal. Mindegyik tanfolyam lenyűgöző tapasztalatokat és felismeréseket nyújtott, segített megmozgatni a beragadt energiákat mindössze három nap alatt és segített, hogy könnyedséggel és kegyelemben engedhessük el a sok makyo-t és lehetővé tette számunkra, hogy érdekes emberekkel találkozzunk. Végül, de nem utolsó sorban mi is számos tanfolyam hivatalos Crimson Circle oktatójává váltunk. Mi már akkora szenvedélyt éreztünk a tananyagok iránt és annyira mély pozitív hatása volt az életünkre, hogy egy igen erős, őszinte vágy ébredt bennünk arra, hogy néhány tananyagot mi magunk is bemutathassunk másoknak. És látjuk, hogy a tanfolyam résztvevőink – akár Shaumbráknak hívják magukat, akár nem – hasonló dolgokat tapasztalnak.

Apropó „szenvedély”néhány évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk a Szenvedély Tanfolyamot egyéni tanulási anyagként, ami szintén csodálatos élményt nyújtott számunkra. Annyira a szenvedélyemmé vált a „Szenvedély”, hogy nemrég hivatalos oktatóvá is váltam. Sigrid eldöntötte, hogy megismétli a tananyagot, de ez alkalommal oktató segítségével tartott tanfolyam keretében: nálam, mint oktatónál. Mindkettőnket meglepett az eredmény. Még annak ellenére is, hogy a férje vezette a tanfolyamot, egyáltalán nem volt probléma, mivel mindannyiunknak meg volt a maga szerepe: Sigrid diákként belemerült a tananyag energiáiba és én voltam az oktató. Ezen kívül Sigrid egy sokkal intenzívebb élményt tapasztalhatott meg, mint az egyéni tanulási anyag használata során. Ez megmutatta számunkra, hogy óriási különbség van a között amikor egyedül veszed át az anyagot, vagy amikor oktatói segítséget veszel igénybe, aki a biztonságos teret biztosítja és amennyiben szükséges, rengeteg támogatást tud nyújtani.

Egyet értek Adamussal abban, hogy készek vagyunk arra, hogy belelépjünk a saját mester-létünkbe semmilyen más előfeltétel nem kell hozzá. Mégis, akkora nagy segítség lehet és olyan csodálatos élmény megajándékozni önmagad egy Új Energiás tanfolyammal, mint amilyenek a Crimson Circle (Bíbor Kör) továbbképzései. Ahogy Adamus gyakran el is mondja, hogy „Egy igazi mester megengedi, hogy az energiák őt szolgálják.” Én már megengedtem az Új Energia anyagainak, hogy engem szolgáljank és nem hagynám ki semmiért!
* * *

Lutz egy szenvedélyes, hivatalos Crimson Circle (Bíbor Kör) oktató, a Szexuális Energiák Iskola, az Aspektológia, a DreamWalker Születés, a Szenvedélyed felfedezése és a DreamWalker Élet iskolákból.

Látogasson el Lutz weboldalára: www.shaumbras.de